" BOLDOGOK A SZAPPANKÉSZÍTŐK ! "


2010. március 31., szerda

mai termés:)

hátul a citromfüves-zsurlós, elöl a kecsketejes hibiszkuszos-himalájasós, és a tejszínes-levendulás himalájasós
citromos-tejszínes mákkal, narancsos-tejszínes himalájasóval elöl, grapefruitos-tejszínes zabpehellyel a mákos mellett

tejszínes citromfüves-zsurlós és citromfüves-feketeborsos glicerines szappan

2010. március 22., hétfő

28 gyerekkel(és egy talpraesett, határozott tanárnénivel) csináltuk ma a szappanokat.Nagyon izgi volt, most kezdek felsóhajtani, mert nagyon féltem, hogy valami nem fog sikerülni, de minden ment, mint a karikacsapás.Az egyik kislány nagyon találóan a sajtkészítéshez hasonlította a szappanöntést, és igaza van: melegítés, fűszerezés, formába öntés. 8 féle szappant készítettünk, nagyon ügyesek és lelkesek voltak, Tami is:)

2010. március 21., vasárnap

Saphira




Rabán művei.
Megmetszettem a levendulabokrokat, azt az 1 és 1/2-et(Liza kifeküdte-ugrálta).Reméljük a legjobbakat.

2010. március 18., csütörtök

Villa Lobos - Bachiana nº 5 - Amel Brahim

Tegnap hallgattam a Bartókon, azóta magamban dúdolgatom, pedig nem is igazán tetszik, mégis összeszorul tőle a szívem, amit nem bánok:)

2010. március 17., szerda

A muffintészták elég furán néznek ki nyersen, tegnap délután, amikor Sári adagolta a formákba, Tami és Ariel sokatmondó pillantásokkal álltak mellette, és mondogatták közben:-Hát ez biztos nagggyon finom lesz!-kis híján nem kaptak egy-egy kanállal a fejükre.Amikor viszont elkészült, szinte ölre mentek érte.Legközelebb duplázni kell az adagot.Hétvégén minden napra más sütit sütött a kisasszony.Tegnap pedig még el is mosogatott utána.

2010. március 16., kedd

Nagyon bejött a prananadi, csak ajánlani tudom.

Földlakók

Ma jött az Emberiség csoport lev.listáján.Az állatokkal való bánásmódról szól, nagyon durva.Megyek és gyorsan megnézem a gekkót és a görög teknőst:)
Ilyenkor irigylem Kingát a tanyájáért, és értem meg a vegetáriánizmusát(az állattartás ellenére).
Most akkor legyenek Lizának kicsinyei, vagy ne?

2010. március 14., vasárnap

Megmetszettem a rózsabokrokat a kertben.Remélhetőleg nem lesz olyan hátborzongató a végeredmény, mint tavaly(előtt).A levendula bokrok holnap kerülnek sorra.Örülök, hogy a szappanjaimban meg tudom majd őrizni drága rózsáim és a levendulám illatát.

2010. március 11., csütörtök

papapamm!

Hahá, megvan a film, most nézem!

2010. március 9., kedd

körömvirágos-olivaolajos szappan

Olvasom az Eragont.Érdekes, de ebben a történetben a tündék nem jók, csak mások.Tetszik.
Engem idegesít, ahogy a lányok Mp3-al a fülükben közlekednek otthon, a hosszú hajuktól sokszor nem is látom, hogy be van dugva a fülük, csak utólag derül ki, hogy azért nem tudnak egy csomó dologról, amit otthon megbeszélünk, mert nem hallották(a fülhallgató miatt), pl. Sára meglepődött, amikor Ákos megjelent szombaton, hiába beszéltünk arról pénteken és szombaton egész nap( a fiúk 5 percenként kérdezték tőlem szemrehányólag, hogy miért késik, hol van, mikor ér már ide).Másrészt megértem(?!), hogy mindenki a saját zenéjét szeretné hallgatni(miért?) nem azt, amit én, viszont aggódom a vacak fülhallgatók miatt.Nekem idioszinkráziám van attól, ha valami a fülem belsejéhez ér, utálom a head-szettet is, inkább kockáztatom az agyrákot az órákig tartó telefonálásaimkor.Az audiofil fejhallgatónk(ősrégi Sennheiser HD 520) nagyobb, mint amivel kényelmesen lehet otthon mászkálni, és mindenki hallja, hogy mit hallgatok vele, igaz, én is hallom hellyel-közzel, amit a többiek beszélnek hozzám, tehát egész közösségi a cucc, de szeretek jelen lenni teljesen ott, ahol vagyok(otthon, vonaton, utcán), nem szeretem kikapcsolni magam, kivéve, ha olvasok, olyankor úgyis automatikusan megsüketülök.
Ed, neked milyen Sennheisered van a zenelejátszódhoz?MOst nézegetem a fülhallgatókat a csajoknak, mert féltem a hallásukat.
Robi vasárnap szervizelte CSV2-t, rajta az 'áránylánc'(egyáltalán nem gáz, teljesen alkatrészszerű), új hátsó fogaskeréksor, fékpofák, és csillog-villog.Talán az XT csapágyaim kaphatnának új golyókat(Dura Ace), de csak azért, mert Robi is tett a sajátjába, és kiállhatatlanul dicsekszik:)), igaz, ő naponta 100 km megy minimum, én pedig a töredékét is alig.

2010. március 4., csütörtök

Tegnap reggel Rabán így búcsúzott:-Ha bevitaminporozod a (élő)tücsköket, és odaadod a gekkónak, akkor elit(katonai természetesen) vagy.
Egy percig se tartott, hm.

2010. március 2., kedd

tejszínes-zabkorpás szappan

Tegnap Robi, mikor elment mellettem, végigzongorázott a hajtövemen:-Robi, Eszter, Bernát,Sára, Ariel, Tami stb....
Tehát, ma hajfestés.
R. Egon Fridelltől olvassa az Ókori kultúra történetét, most éppen Atlantiszról.
Rám vonatkozó konzekvencia, miután Sára a reggeli rohanásban leszőkenőzött engem és Tamit: az atlantiszi katasztrófánál a szőke nők kibillentek a lelki egyensúlyukból, és azóta nem tudnak visszazökkenni:))
Olvasom a fiúknak az Eragont: sárkány, háború, varázslás, testvérharc, izgi.
Utána felolvasom Rabánnak a Vukból a kötelező heti részt, amikor Kag és Íny harcol a kölykeiért.Ariel görnyedezve hülledezik:-Anya, ez nagyon szörnyű, hű, de durva.Utána megilletődötten hallgatnak.
Azóta nem olyan érdekes az Eragon, sajna.