" BOLDOGOK A SZAPPANKÉSZÍTŐK ! "


2010. október 6., szerda

Békés demonstráció a szabad szülés mellett

Tegnap este jött a hír, hogy Geréb Ágnest és segítőit fogdában tartják, mivel tetten érték őket, amint szülésnél segédkeztek.
Tarthatatlan az az állapot, ahogy az otthonszülésnél segédkezőkkel, mint bűnözőkkel bánnak.
Alkotmányos joga a a nőknek, hogy ott szüljenek, ahol akarnak, és azok nem tartják be a törvényt, akik ebben a jogukban korlátozzák a nőket, sőt, teljesen ellehetetlenítik, és sarlatánnak, bűnözőnek állítják be azokat, akik az otthonszülésben segítenek.
Egészségügyi végzettséggel rendelkezem, az első szülésemet Geréb Ági vezette le.Elmondhatom, hogy nála tapintatosabb, lelkiismeretesebb nőgyógyásszal, szülésznővel még nem találkoztam.
Nem sarlatánság folyik az otthonszüléseknél!Felháborító az a gyalázkodás, ami körülveszi őt!

A lánya, Herner Dorka levele:

Sziasztok,
talán mindegyikőtök értesült a tegnap történtekről. Anyukám, Geréb Ágnes őrizetben van, nem tudjuk, mikor engedik ki. Rengetegen jeleztétek, hogy eddig és ne tovább, mutassuk meg, hogy az elmúlt két évtized meghurcoltatásából (szülőként, bábaként, dúlaként) elég volt. 22 éve küzdünk azért, hogy szabályozva legyen az otthonszülésnél segédkezők jogi helyzete. Ez a mai napig nem történt meg. Kórházban, ha komplikáció történik, olyan elő nem fordulhat, hogy rendőr vigye el az orvost, majd azonnal, szakmai testület bírálata helyett bírósági procedúra kezdődjön.
Békés demonstrációt tartunk ma, október 6-án délután 16.30-tól a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkársága (volt Egészségügyi Minisztérium) előtt. (1051 Budapest, Arany János u. 6-8.)
Kérünk mindenkit, hogy segítsetek abban, hogy ez a fölhívás minél több emberhez eljusson! Mindenféle eszközzel (levél, telefon, netes felületek) hirdessétek a mai demonstrációt. Legyünk nagyon-nagyon sokan!
A vidékieket kérjük, hogy ha tudtok, gyertek Ti is, ha nem, rendezzetek helyi demonstrációkat. A gyülekezési törvény szerint 72órát várnunk kellene, ha bejelentenénk, de strasbourgi ítélet született arra, hogy ha olyan eset van, ami nem várhat, azonnal nem tiltott utcára menni.
Nem cél haragot gerjeszteni, nem cél véresszájjal követelőzni. Célunk erőt demonstrálni. Jöjjenek a gyerekek, fölnőttek, nagymamák, barátok - ne csak otthonszültek. Alapvető emberjogi kérdés, hogy mindenki ott szüljön, ahol akar.
Jelenlétünkkel szeretnénk kifejezni együttérzésünket mind a tegnap született kisbaba és családja felé, mind afelé a több ezer család felé, akiket kórházi szülés közben vagy következtében ért tragédia. És nem utolsó sorban Geréb Ágnes felé, aki két évtizede küzd a szabályzásért és most ezért börtönben kell ülnie.
Aki ezzel egyetért, legyen ott ma délután!
Herner Dorka
(bábák, dúlák, otthonszülők és nem otthonszülők nevében)

facebook oldal, ahol tudjátok jelezni, h jöttök, ki tudjátok tenni az üzenőfalra ill. meg tudjátok hívni ismerőseiteket:
a mai esemény: Békés demonstráció a szabad szülés mellett
http://www.facebook.com/event.php?eid=155679531129961

A szabad szülésért
http://www.facebook.com/pages/A-szabad-szulesert/155780161121415?ref=sgm

Gyertek el minél többen!

5 megjegyzés:

ixchel írta...

Sajna, már túl későn jutott a tudomásomra ez a megmozdulás, egyébként én is elmentem volna.

Taurus írta...

Köszönöm, hogy ott voltál!

Alma írta...

Én sem terveztem,hogy így,betegen elmegyek,azért nem szóltam,utolsó pillanatban döntöttem,hogy mégis megyek.Kár,hogy nem beszéltük meg,legalább találkozhattunk volna.

Alma írta...

Riu,képviseltelek téged is!

Alma írta...

Én sem terveztem,hogy így,betegen elmegyek,azért nem szóltam,utolsó pillanatban döntöttem,hogy mégis megyek.Kár,hogy nem beszéltük meg,legalább találkozhattunk volna.