"...mindkét ágy lábánál állt egy-egy fiókos szekrény vastag, fényes fából, amilyet Jeruzsálemben nem lehetett látni.Anyám mondta, tölgyfa a neve, és biztatott, hogy érintsem meg, húzzam végig rajta a kezem.Anyám mindig intett, hogy nem elég a tárgyak nevét ismerni, meg kell velük barátkozni: érjek csak hozzájuk a nyelvemmel vagy az ujjam hegyével, tapasztaljam meg a melegüket, simaságukat, a szagukat, a keménységüket, tudjam meg, milyen hangot adnak, ha megütöm őket - egyszóval(így mondta) ismerkedjem meg a "reakcióikkal" és az "ellenállásukkal". Elmagyarázta, hogy minden anyagnak, minden bútornak és ruhadarabnak, minden háztartási eszköznek, egyszóval minden tárgynak más és más a reakciója és az ellenállása; ezek azonban nem állandóak, hanem az évszakok és a napszakok szerint változhatnak; de épp így hat rájuk a személy is, aki érzékel őket, a fény és az árnyék, meg még több olyan homályos tényező, amelyet mi, emberek felfogni sem tudunk.Nem véletlen, hogy a héber nyelv ugyanazzal a szóval jelöli az élettelen tárgyat és a vágyat.Mert nem csak mi vágyódunk bizonyos dolgok után: az élettelen tárgyaknak és növényeknek is megvannak a maguk belső vágyai, amelyekhez csak az férkőzhet néha közel, aki kapzsiság nélkül, önzetlenül képes érezni, hallgatni, ízlelni és szagolni."
Ámosz Oz: Szeretetről, sötétségről