Ezt a történetet időnként elmesélem, néha csak magamnak:



Robival a Kárász utcán sétálgattunk, éppen az antikvárium kirakatát nézegettük, amikor rám köszönt egy ismerős arcú fiatal nő.Bizalmasan a nevemen szólított, én persze csak zavarodottan pislogtam a rémséges arcmemóriám miatt, ráadásul a kemoterápia miatt kihullott haj és szemöldök rátett egy lapáttal a beazonosítási nehézségemre.

Eléggé érdekes látvány voltunk városszerte a 6 gyerekes sétáinkkal, általában pozitív benyomást keltettünk a visszajelzések szerint, rá is így hatottunk.

Elkezdte mesélni a történetét, amin azóta sem tudok napirendre térni:

Amikor én megismertem, boldog fiatal házasok voltak, egy babával, a belvárosban laktak a szülőknél.Később, ahogy jött a másik 2 gyerek, kiköltöztek vidékre kertes házba, közösen csinálták a vállalkozásukat a férjével.A 3. gyerek szülése közben elkezdett fulladni, kiderült, hogy Hodgkin-kóros lett, így mentek haza a babával. Általában jól reagált a kezelésre, minden segítséget megkapott a kemoterápia mellé( étrend kiegészítők, stb.). Akkor lett csak rosszabbul, amikor a férje veszekedett vele és a halálát kívánta.Minden bébiszitterrel megcsalta és a gyerekeit az anyjuk ellen nevelte.A beteg feleségét parazitának nevezte, mert nem tudott dolgozni.A nő kint vidéken pedig a baráti körtől távol nem tudott lelki segítséget, pozitív visszajelzést kapni.A legutolsó rosszulléte után elhatározta, hogy bejön a városba és hátteret teremt magának, hogy életben maradjon.

Sajnos nem tudom, hogy mi történt vele ezután.