" BOLDOGOK A SZAPPANKÉSZÍTŐK ! "


2010. július 28., szerda

Rózsaolajos ajakbalzsam

Bio sheavaj, bio mandulaolaj, kakaóvaj, méhviasz, rózsaolaj, geránium olaj.
Ebben a kellemes, hűvös időben szeretem készíteni a tepsis lecsót:

paprika, paradicsom, cukkini, vöröshagyma, fokhagyma, bazsalikom, sok-sok olivaolaj, só

Karikára vágva, kicsit összekeverve egy tepsibe halmozom, ha megpuhult, fetasajtot morzsolok rá, és kevés lére sütöm.Friss házikenyérrel tálalom.

2010. július 21., szerda

Rabán és a tarisznyarák




Rabán minden nap friss halat fog neki.Reggelenként a kavicsdomb tetején üldögél, de most, a délutáni hőségben a víz alatt mászkál.Jó neki.

2010. július 15., csütörtök

Megtaláltam a szekrény legfelső polcán az elveszettnek hitt ruhafestékeimet, és megint elkapott a láz, hogy a kedvenc színeimre fessem a ruháimat, ami tavaly a barna és a rózsaszín volt, most pedig a piros, és a türkizkék.
Mivel a nyáron kevesebb a mosnivaló, így be tudok iktatni 1-1 ruhafestést is.Az eredmény általában mindig meglep, mert szeretem keverni a színeket:))
Most gyönyörű meggypiros lett a fakó piros szoknyám, és egy rózsaszínű blúz bordón került elő a mosógépből, ugyanabból a festésből, hm.

2010. július 14., szerda

A házilag készült fogkrémem elkészítésével kb. 20 évet vártam, de 2 hete ennek örül a család fele, és buzgón használja is, pedig tengeri sós, ami szokatlan a Blend-a-med és a Vademecum után.

2 ek. kókuszolaj
2 ek. szódabikarbóna(gyógyszertárban hihetetlenül olcsó)
1 ek. tengeri só
2 ek. méz(kiváltom majd növényi glicerinnel)
borsmenta, eukaliptusz, fodormenta illóolajok(kb. 10-10 csepp)

Nekem kifejezetten bejön, hogy nem habzik, és tiszta a fogkefe fogmosás után.

A nyári kényeztető szappanjaim

Kakaóvajas-csokis kecsketejszappan, hihetetlenül krémes, szuper bőrápoló!
Mákos-narancsos-körömvirágos kecsketejszappan: 2 perc alatt megvan reggeli tusolás alatt a bőrápolás, masszírozás, és tisztálkodás egyben.
Rozmaringos-chlorella algás himalájasós kecsketejszappan: frissít, dezodorál, és ápol egyszerre, kánikulában tökéletes.
Levendulás kecsketejszappan
Gyömbéres fehér teás kecsketejszappan
Grapefruitos himalája sós kecsketejszappan
Rózsafaolajos-gerániumos zabpelyhes kecsketejszappan
Grapefruitos zabkorpás kecsketejszappan

Levendulás-eukaliptuszos kecsketejszappan

2010. július 6., kedd

Film

Robi hozta haza nemrég, már régóta szerettem volna megnézni.Robin Williams egész visszafogottan ripacskodik, nem tette élvezhetetlenné a filmet, ami viszont nagyon-nagyon tetszett.

2010. július 5., hétfő

Beszőtte a hegedűtokomat a pók.A G-húr elszakadt hangolás közben, ez várható volt, mert a bélhúrok nem bírják sokáig felfeszítve, és én lusta voltam meglazítani, pedig hónapok óta nem játszottam rajta.Tehát az esti program hegedűjáték helyett hegedűtakarítás volt(nyirkos, (leheletnyi)levendulás nyers rizzsel).Cseppentettem a tokba is némi levendulaolajat, de csak oda, ahol biztosan nem éri a gőze sem a hegedű, sem a vonó lakkját, mert leoldja, és szellőztetem, amíg lehet, csak utána zárom be a tokot.Holnap pedig irány a hangszerbolt P. Eudoxa G-ért, remélem van a raktáron, és nem kell heteket várni rá megint, mint az A húrra.Valószínű, hogy inkább akad, mert valamiért a D-t és a G-t használják csak, készletben ritkán, mert túl lágynak tartják a felső húrokat, de én éppen ezt kedvelem a hegedű(i)mben: a kiegyenlítettséget.

2010. július 3., szombat

Rabán teknőséből horgász-engedély lett.

2010. július 1., csütörtök

Szúnyogriasztó krém:

kókuszolaj,
szőlőmagolaj,
citronellaolaj,
eukaliptuszolaj,
borsmentaolaj,
rozmaringolaj,
levendulaolaj,
teafaolaj.

Az első órában 1-2 csípéssel megúsztam a duna-parti bozótos szúnyogfelhőjében, a lábamról viszont sajna lemosta a víz, a bokám és a lábfejem tele volt csípéssel.Csak volt.Mert egyáltalán nem viszketett, és teljesen elmúlt.
Rabán kifogott egy 20 cm hosszú ékszerteknőst, pont olyat, mint Rubint volt, piros fülű, és harapós, elég vad.
A csajok ruhástól(farmer, edzőcipő) borultak bele a kenuból a Dunába, de alig lehetett kikönyörögni őket a vízből utána(ruhában úszkáltak továbbra is, csak cipő nélkül), pedig szörnyű piszkos a víz még mindig.Ott dühöngtem a parton.